családi ház kivitelezés

Miből áll ma egy családi ház tervezése és miért? – hazugságok nélkül

Építtetők és tervező

Ilyen legyen a te mosolyod is!

Már családi ház tervezése esetén is jelentős változásokra kell számítani a néhány évvel korábbi helyzethez képest is. Az építési hatóságok is sokkal szigorúbban vizsgálják a terveket, mivel egyrészt 2013 január eleje óta az összevonás következtében kevesebb is lett az ügyintéző, ami azt jelenti, hogy egy részüket elküldték, másrészt, akik bennmaradtak azok is sokkal inkább igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, mivel a mai gazdasági helyzetben egy “biztos” köztisztviselői státusz igencsak felértékelődött. Bővebben

Így építünk ökoházat, avagy a józanság mintapéldája

Parasztház építése ésszerűen minősített vályogból

Parasztház építése ésszerűen minősített vályogból

Egy jó házhoz általában jó megrendelő is kell. Jelen szerencsés esetben ez adott volt. Így születhetett egy olyan energiatakarékos ház terv és ennek folyományaként épület, ami remélhetőleg követendő példaként szolgálhat sokak számára, még ha minden pontjával nem is azonosul mindenki feltétel nélkül. Mit értünk józanság alatt? Sokan azt gondolják, hogy igen, az öko anyagok és az önellátás stb. Ez mind igaz ugyan, de itt inkább arra gondolunk, hogy úgy alakítottuk ki az egész házat, hogy a költséghatékonyság mellett, ahol a szerkezeti fesztávok is számítottak, a ház önmagában oldja meg a jelenkori problémák gyökereit mindenféle tüneti kezelés nélkül. Ezt szinte bármely ma építhető háznál lehetne alkalmazni, ha az emberek egy kicsit lejönnének az idióta építőipari marketingdumák nevű drogról. Nem kell hozzá semmi más, csak hideg fej, meg az alapelvek ismerete. Bővebben

A nagyon olcsó házak/ajánlatok veszélyei – ne dobjon ki pénzt az ablakon!

A legolcsóbbat venni, kidobott pénzFőleg kivitelezésben divat, hogy a nagy verseny miatt a megvalósíthatóság költsége alatti árajánlattal vállalnak el munkákat. Ugyanakkor tapasztaltunk már ilyet tervezésben is, hogy meglehetősen alacsony bekerülési költségen hirdettek egy-egy tervet. Aztán a terv megvalósulásáról persze semmi információ… Szóval az a helyzet, hogy a pontos helyszínre szabott és a megrendelővel végigegyeztetett minden szakágra kiterjedő kiviteli terv hiányában nem lehet korrekt árajánlatot adni. Ezt tessék megjegyezni. Igen, mi is bosszankodunk néha, amikor a szerződésekért felelős kolléga még többször visszaküld a megrendelőhöz, hogy még ezt és ezt pontosítsuk, de ezzel együtt igaza van, mert sokszor ezen áll, vagy bukik a szerződés teljesíthetősége. Bővebben

Építőipari ki-kicsoda, avagy minek ide ennyi “fölösleges” ember?

ház építés szakemberekMivel a kedves megrendelő számára sokszor már ijesztő számú pozíció és szakember szükséges egy családi ház építése során is, ezért úgy gondoltuk, hogy tisztázzuk, kinek mi a szerepe. Ezt elsősorban az érintett nem szakmabeliek kedvéért tesszük. További feladatkörök is lehetnek nagyobb építkezések esetében, de itt most ezeket nem taglaljuk. A megfogalmazásban igyekszünk emberi nyelvet használni, amennyire lehet. 🙂 Bővebben